A haza nem eladó!

Aranyutazás a Magyaroknak?

Közelmúltban egy „magyar” publicista azt írta, addig volt célja a magyarnak amíg Isten akaratát Attila , mint az Isten Kardja, be nem teljesítette!

Ám ismerve Isten csodálatos bölcsességét, szeretetét, a Magyar embernek mindig adott és ad feladatot és Tálentumot. Amit azzal is bizonyított, hogy nekünk adta először az a földön először az írás tudományát, mi találhattuk fel a gyufától, gombtól, a TV-ig a marsjáró megtervezéséig szinte mindent! Kevesen tudják, mert a Nyugatszolga magyarnak kötelessége titkolni saját képességeit. Hiába a kollaboráció, mégis ezt a levelet azért írhatom, mert egy magyar kitalálta az e-mailt és a Word programot!

Egy nem idevalósi, kamerák előtt kijelentette, „kihaló faj vagytok”, ebben a hazában valóban kihaló fajnak érzi magát az ember, mert a médián keresztül állandóan ezt sugallják, csak tudományos csomagolásban! Ezt akarja a közel-keletről érkezett, a média és a bankok trónjain ülő népcsoport. Ezt sugallja Simon Perez nyílt beszéde, hogy „ felvásároltuk Magyarországot, ellenállást nem tapasztaltunk” és következményként 2015-ben megkezdik az átköltözést! A dolgok simán mennek, a nép identitása el van törve, kiépítettük azt a felügyelő rendszert, ha valaki bennünket, vagy céljainkat emlegeti, azt azonnal saját népe veti el és nevezi antiszemitának, fasisztának! Most ugyan alakult egy
csoport, akik masírozgatnak ide - oda, de mindent megteszünk ennek felszámolására, mert ők gátjai lehetnek az átköltözésnek! Az általunk birtokolt média már közvetíti az emberek felé, hogy ők nyilasok, fasiszták, és hála az úrnak, már a magyarok kezdik támadni ezt az alakulatot! Szerencsénkre már el múlt nekik az éles eszük és tudjuk őket irányítani. Persze ha nem menne a dolog így, akkor befejezzük vidéken az iskoláik, óvodáik, utazási feltételeik
felszámolását, és akkor hitelekért könyörgő szolganépként rakjuk ki a szűrüket, ha jóindulatúak leszünk velük, akkor adunk nekik egy "aranyutazást"!

A céljaink eléréséhez a legjobb jel, hogy a szorongatott helyzetben levő kormányuk, még végre tudja vinni terveinket és hamarosan az új hazába köszönthetjük egymást!Valóban Simon Perez úr? Akkor azt gondolom ébresztő és nagyon elszámította magát kedves Perez Úr, mert nem ismeri azt a tényt, hogy a bajban képes ez a nemzet igazán összefogni! Azt se feledje, a Magyar nép nem az árnyékban ücsörgő mediterrán nép, hanem inaszakadtáig dolgozó és küzdő nép vagyunk! Emlékezzen arra az imára, hogy a "Magyarok nyilaitól ment meg Uram minket"!

A Magyar békés ember, nem akar senkit bántani, együtt képes élni minden néppel nemzettel, de ha az övét akarják elvenni, akkor Isten óvjon mindenkit ettől a csapásaitól!

 

cikkek  barikad  jogasz  naput dobogo

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.